Welcome

Mostanra végképp úgy érzem, itt az ideje néhány dolgot kiadni magamból. Kicsit hidegzuhanyként ért ez az első másfél hét, a csontomig hatolt. Amikor valami olyan történik veled, ami még nem: beszippant, borzongat, megérint, borsódzik a hátad tőle.

Próbálom rendszerezni a gondolatimat, és egyre többet írni, mármint nem pont ebben a postban, hanem általában a blogra.
De valahogy eddig nem ment. Nem ment, mert túl sokk (haha, ócska poén...) volt,és nem ment, ment egyszerűen halálosan elfáradtam. mit nekem kontrakonstruktivizmus...!

Az elmúlt 10 napban kb. 11-től folyamatos házalás, kilincselés, managerrel beszélés, arcodbaröhögés, lenézés, megalázás, lelkileg megtörés = munkakeresés. szegény ká európai bevándorló, olyan szerencsétlen, hogy inkább szánjuk.
nem is hiszitek mennyire fárasztó, legszívesebben kilométerórát csatoltam volna a lábamra, és a sírkövemre írattam volna: Élt 21 évet, és ment 100 kilómétert a szaros NYC-ben, és voálá kudarcot vallott.

Egyébként a mai napom is úgy kezdődött mint a többi, és a délután is mit sem változott.
Azonban este úgy néz ki felvettek egy francia-mexikói helyre(igen,tudom borzalmas párosítás) és holnap megyek tréningre. ez adja jókedvem G dúrját, pennám akarommondani billentyűzetem hangos sarcogását.
tudjátok először úgy voltam vele, vagy jót v. semmit. de aztán meggondoltam magam.

kedden meg interjúzni megyek egy király takarítói melóra. na majd meglássuk. felkészülök a mikroszálas törlőkendők használati utasításából. interjúzni, muhahahh.

Amúgy a sok gyaloglásnak köszönhetően benéztem Manhattan szinte minden sarkába, sok itt az ember, a fény és a Lincoln.

Számtalan érzés kavarodott bennem mióta megjöttünk, de látom-e majd a kukactól az almát?

jó éééjszakát gyerekek!

ui.: szurkoljatok!!!