Thursday, July 31, 2008
bway
ja kihagytam a poént, tanítvány anyukája írt az óra után, hogy nagyon hálás, és köszöni szépen, és mivel időnként tud jegyeket szerezni színházba, nincs-e kedvem a barátaimmal vmit megnézni? höh, a broadwayen? hát persze hogy persze. kár, hogy a jézuskrisztusszupersztárt nem játszák, de vmit majd csak találunk...
hungarian lessons
ma voltam másodszor magyart tanítani. pénzért, háznál, igazi magántanár lettem, hehe. hihetetlenül élveztem, tovább is tartottam, mint kellett volna. tanítani óriási élmény, mostmár biztosan tudom. szerencsére a tanítványom is élvezte (egy középiskolás lány, afs nevű szervezettel tült majd el egy félévet augusztustól Mo-n, magyar családnál, magyar gimnáziumba járva.)
szóval óriási hogy nem csak az edényeket cipelem. (ahol egyébként múltkor az egyik vedég már nem vmi latin-amerikainak nézett, hanem biztos érdekesen ejtettem ki a felé intézett 2-3 szót, mire mosolyogva csak annyit kérdezett: England? nem értem. England, are you from England? Oh, no-no, I'm from Hungary, but Europe, anyway...:) persze nyilván nem beszélek úgy angolul, de ez jól esett.
aztán ebéd, 4.25-ből két szelet pizza, valami (förtelmes) dobozos üdítő, meg egy ny times, elég jó, elfogyasztva a légkondícionált buszpályaudvaron, ahol meglepetésemre egy darab szék nincs.

Tuesday, July 29, 2008
social drama queen
Meglepően sokat gondolok az elhalálozásra - metafórikusan, persze - pedig soha nem voltam dramatizáló fajta. "Reggel fél 7 van, 4 órát aludtam, megint össze fogom keverni az aprópénzeket, és az idióta amcsik megint kiverik a balhét 5 cent miatt*. Ha nincs nyitva a starbucks, meghalok." vagy. "10 órája folyamatosan állok, fáj a fejem, és azt kéne kiabálnom az engem le se szaró tömegnek, h <> [80 dollárért]. Inkább kedvem lenne-e meghalni"
A Starbucks persze nyitva van fél6tól, mit gondoltam, ez itt amerika, amiért fizetsz, kitörő örömmel megcsinálják bármikor (illetve kitörő örömmel szereznek egy mexikóit, aki mecsinálja); a fejfájás elmúlik, a kiabálást megszokod, aztán még a munkatársakkal is sikerül a kajaszünetben szóbaelegyedni [kibe legyek szerelmes, a lengyel srácba, aki imádja Budapestet, vagy a texasi láncfűrészes gyilkosba**, aki majd meg akar pattanni Barcelonába angolt tanítani? Nem az igazi, pótcselekszem, utálom az ismeretségek kezdeti szakaszát (ez nálam 3-6 hónap minimum), amikor nem ismered annyira az illetőt, hogy potenciált láss benne a barátkozásra, és ezért te sem erőlteted magad, h lássák benned a potenciált.]
De a szocializálódási készségem az előző 2 hétben fejlődött anyit, mint amúgy 5 év alatt, uh már nem bánom, h eljöttem idáig.
* megtörtént eseten alapul. a csajszi elkezdte beleszórni a visszajáró aprót a pénztárcájába, majd kérdezi, hogy nem adtam-e 5 centtel (7 forint) kevesebbet. Mondtam lehet, és visszaadom, csak ahhoz ide kell hívnom a menedzsert, mert én nem tudom kinyitni a kasszát, ha nincs tranzakció. a menedzserre várunk percek óta, 20 fős sor, azt mondja a csaj, nem felejthetnénk el az egészet? WTFFFFFFFF te kezdtél 5 cent miatt kötekedni, amivel lehet, h nem is volt kevesebb!!!
Ehhez tudni érdemes, hogy ebben az országban türelmesen megvárják, amíg visszaadsz 3 centet, és utánadkiabálnak, ha amúgy magyarosan otthagynál két cent visszajárót.
de ma még jobb volt a csajszi, ai azt állította, hogy 20-ast adott, én meg 10ből adtam vissza. a menedzser elkezdte leszámolni az egész kasszát, a csajszi meg közben elkezdett magyarázkodni, hogy ja igen, tényleg lehet, h 10es volt, mert taxival jött, és 7 dollár volt, és annyira megszokta, h mindig 20asokkal fizet. LOL?
** nem a hasonlóság miatt illetem ezzel a névvel; a srác az entertainment részlegben dolgozik, amikor először láttam, épp a horror kamrába volt beosztva, ahol élő attrakció van, horrorfilmszereplőnek öltözött srácok riogatják az embereket.

úton
arra jöttem rá, hogy mostanában azért nem írok, mert olvasok. mármint nem a gép előtt, leszámítva persze a kimaradhatatlan gmail-index kombót, hanem a metrón, amikor egyébként jobbhíján gondolkodni szoktam. agyalni, emészteni, pörögni, idegeskedni. magától értetődő volt betenni a kofferbe kerouac címben olvashatő szerzeményét egy ilyen micsoda kalandra készülődve, mint ahogy nem különben volt magától értetődő, hogy hetekig nem került a kezem ügyébe. aztán már annyira elegem lett ebből szaros városból a kibaszott patkányaival meg a faszkalap managereivel és a kretén franciáival, lengyeleivel együtt, hogy rájöttem, inkább olvasok. némiképp meglepő, hogy ez a pillanatra megnemálló kutyafutta, ez a nem is tudom mire fel íródott könyv billentett helyre (bár valamennyire jelzi a fordulatszámot ami a fejemben volt), főleg annak tudatában, hogy egyébként nem egy nagy szám. nincs olyan mondata, amit feltétlenül el kell olvasnom mégegyszer, mert annyira jó, vagy ami után meg kell állnom végigigondolni eztazt, vagyis nem ad önmagán kívül semmit. de itt, ebben az intellektuális nihilben, ahol a lakótársaimat szinte nem is látom (amikor nem szinte, akkor kiderül az aznapi tip/tréning/álláskeresés), az amcsikat nem értem, a többi népekkel nyomjuk a százszavas erasmus-englisht, junó, itt ez szint is jól, nagyon jól esik, mikor úton vagyok. ez annyira költőire sikerült, hogy be is fejezem. még annyi, hogy holnap végre ismét szünnap, kb ezt várom egész héten, megyünk is a bícsre a pöttyintőssel, hátha a brightoni nem akkora szeméttelep, mint a coney island. éljen magyarország.
Monday, July 28, 2008
cliche
[SPOILER ALERT: ha skinsnéző vagy, és véletlen még nem láttad az utolsó részt, lehet, h nem akarod megnézni a videót. konzultáljon a legközelebbi sorozatsorozatjunkie-val]
new york video. whoa whoa.
ez a post a "new york egy nagy klisé-e" kérdés bncolgatásának a része. boncolgatás azért nincs, mert semmire nem jutottam, azon kívül, hogy ezek az emberek nagyon tudnak évadokat befejezni, és h new york pont ilyen.
Sunday, July 27, 2008
homesick
tegnap reggel munkába menet annyira mártóztam volna egyet a balatonban, meg kimentem volna akasztón a szőlőbe, erdőbe. most volt először honvágyam igazán.
aztán ma, gyulával beszélve már egy európai város is megtette volna.
most kisétáltam a 23. utca magasságában a hudson-folyóhoz, belebotlottam egy yacht-kikötőbe, meg egy golfklubba. a játékosok egy négyemeletes épületből lövöldöztek a golfklub 20-30 méter magas megvilágított hálójába. a végében meg egy akkora hófehér jacht, aminek csak a hátsó terasza egy hatalmas nyitott nappali volt. továbbsétáltam chelsea negyedbe, alacsony házas, galériékkal, szórakozóhelyekkel tűzdelt környék. ennek megfelelően tele volt fiatalokkal, akik közül a csajok csakis lenge kisestélyiben flangálnak, mint elsősök a gólyabáljukon. és a szombat este mindenhol így néz ki.
ismételt közérdekű: ne igyatok miller lite-ot, sörnek árulják, de az biztos nem az.

Saturday, July 26, 2008
ma ilyeneket csináltam. egy cuccos 75 dolcsiba kerül, OMFG. Ennek megfelően kábé naponta 10 ember csináltat, uh ez a pozicio baromi unalmas, és a szabaidődben - ami ugye rengeteg - az emeletre érkező vendégeknek kell kiabálni, h "hello srácok, ez itt az ötödik emelet, akartok három dés fotót csináltatni magatokról?" nem akarnak. bizonyos pontokon úgy éreztem, inkább a halál [költői túlzás - a szerk.]
amugy munkatársak közül sokan szimpik meg kedvesek, kár, hogy kábé minden második szavukat értem, ez kissé megehezíti a szocializációm, mindenki elkönyvel a csöndben az asztal végén ücsörgő lánynak, amikor egyszerűen csak nem tudok hozzászólni a beszélgetéshez, mert nem tudom miről szól.
alszi

tinipopkultúra
végre végre végre
köszönet a wikipediáért, lovely
a munkahelyemen, a madame tussaudban, volt egy dolog, amin sokat gondolkodtam a szabad perceimben. az utolsó viasszobor miley cyrus, egy 16 év körüli énekes lány - akiről a mellette dolgozó lengyel csajszi csak annyit mondott, h "ha tehetném, megölném miley cyrus-t", és nem mosolygott közben, én meg értem miről beszél, ugyanis egész nap 3 darab száma ismétlődik, 8 darab órán keresztül amíg ott vagy -, akihez a 15 év alatti lányok zarándokolnak elsősorban, sőt, le merném fogadni, h csak a kedvéét kfizettetik anuval a 30 dollárt, olyan durván népszerű. Szóval az volt az érdekes, hogy körülötte Hannah Montana szuvenírcuccok vannak, aki egy szőke kislány, Miley meg egy barna kislány, és nem annyira raktam össze az egészet, egészen addig a pillanatig, amig el nem olvastam a wiki szocikk első 3 sorát, ti. h a Hannah Montana egy disney sorozat, amiben miley cyrus játssza a címzerepet.
én meg ma egy kislánynak azt mondtam a hol van hannah montana kérdésre, h nincs hannah montana, csak miley cyrus.
[asszem ebben a postban nem sikerült semmi olyasmit írni, ami bárki mást érdekelne rajtam kívül, úgyhogy vegyük népnevelésnek és az amerikai tinédzser popkultúrához való közeledésnek:P]
* nekem ez a kedvenc számom tőle a háromból
( My problem isn't that I miss you,
Cuz I don't,
My problem isn't that I kissed you,
Woah oh.)

az a helyzet, ha az ember nem azon sebtiben írja meg amit szeretne, akkor alább hagy a lendület, már nem is tűnik olyan fontosnak magának sem. pláne ha a többiek közül néhányan kifejezetten ellentétesen élték meg ezt az időt, nem igyekszik. mégis már egy hete meg akarom írni, mennyire sikeresnek éreztem az elmúlt napokat.
írtam korábban a munkahelyemről, hogy idegesítő a sok spanyolajkú. na ezt a helyzetet sikeresen előnyére fordítottam, tegnap egy péntekihez képest borzasztóan gyér forgalom utolsó unalmas óráiban a mexikói és ecuadori, tetovált, európai szemnek bandatagnak tűnő bussboyokkal, juannal és luissal leültünk és spanolul taníttattam magam, ők is élvezték, én sem unatkoztam, meg egyre inkább tetszik is. ellenben a busserkedés továbbra sem tűnik álmaim állásának, ezért a múlt hétvégén kerestünk Nikivel mellékállást, engem vissza is hívtak egy kis olasz helyről (lányt nem akartak...) örültem, mint majom a farkának, pincér leszek, egy fokkal azért kielégítőbb munka, és reméljük jobb pénzért, de egyelőre csak részmunkaidőben, nem akarom ott hagyni a Pete's Tavern-t, csicsregték a madarak h rövidesen "előléptethetnek" pincérré:) és jobb két lábon állni. anyagilag meg tényleg baromira nem mindegy.
közben feladtam egy hirdetést a craigslisten, hogy magyarul tanítanék, és úgy látszik bejött a promo szöveg, kedden kezdek is, anyuka írt h lánya fél évre utazik kultúrcsereprogrammal, kicsit jólenne ha beszélne. kíváló, mert ugyan ebből nem szedi meg magát az ember, viszont a tanítást tényleg szívesen kipróbálom, pláne magyart, amilyen egyszerűnek tűnik, akkora kihívás lehet.
első helyemen új lehetőség kilátásban, jött egy új munka, és még magyarul is taíthatok. hehe.
csak jönne már meg a social security kártyánk, végre minden biztosabb lenne.
csak közben sajnos a pete'sben megmondták h még két hétig nem lehetek, ez elvett a lelkesedésből, de tanulgassam csak a kajákat. én meg gyorsan teszem is, hátha sikerül lefaragni egy hétre. vagy ha becsúszik egy másik hely, akkor átnyergelek oda, szevasz pete.
ja, a kis olasz étteremben nem tudtam eldönteni a főnökről, hogy csak meleg-e, vagy csak olasz. kiderült, hogy az (ezért akarhatta kevésbé Nikit), sőt a pultos gyerek is. a különbség, hogy a főnök minden apróságra allergiás, hogy hol állsz, hogyan, és az asztalon a virág merre hajlik, addig a pultos srác óriási arc. mesélt vmi sztorit egy bulijáról egy körpanorámás manhattani lakásban, ahol belépve hat tálban fogadta őket a fű, ecstasy, crystal meg mittudomén milyen szerek.
ja a miller lite a legszarabb sör a világon, amit eddig ittam.

Tuesday, July 22, 2008
V.I.B.
Na folytatom ahol abbahagytam múltkor (bár egyre inkább az az érzésem, hogy nem ilyen stílusban kell blogot írni, de mindegy). Mint kiderült, a vasárnapi nem duplaműszak volt, ezért még 2 tréningem volt hátra. Pénteken Lora tréningelt, utána jött 2 szünnap, majd Mr Paul tréningelt.
A Lora tréningelte péntek alatt, már volt teljesen saját asztalom, király. A teljesítményem, közepesen szar? talán annál valamivel rosszabb volt, egyszerűen be voltam fosva, Lora csupán annyit mondott, hogy nem tud kijavítani, ha nem is hallja mit mondok... na mindegy legalább látom miben kell még fejlődnöm. Alper megint benn volt, egyszerűen hihetetlen az az ember, nagyon bírom, sajnos haza kell mennie most török honba, mert az apja megbetegedett. Hát, sokkal jobban örültem volna, ha Nikos szívódik fel, akinek azt hiszem nem velem van baja, hanem a világgal, mondjuk azt hiszem a görögebbik felét szereti a dolgoknak. Na röviden ez volt a péntek, aztán jött a hétvége, és vele együtt két szünnap, ami majdnem olyan volt mint egy átlagos otthoni hétvége ha hazamegyek, azon a címen, hogy hétközben kemény munka folyik (és ez itt is legalább annyira tényleg így van mint a koliban, legalábbis most is egy laza 12 óra alvással kezdtem), nem túl sok mindent csináltam, mondjuk úgy, hogy szinte semmit (itt a szintén van a hangsúly), mondjuk voltam hajat vágatni, meg kapcsolatokat ápoltam (mármint az otthoniakat).
És ekkor elgyünne hétfő, amit már tudtam, hogy az utolsó tréningem lesz. A munka most is a szokásossal kezdődik, megérkezés után átöltözés csinibe (sokáig tart...), majd napkin hajtogatás family-ig (kajakaja), és utána szokásos meeting Big Bossal (aki tényleg nagy darab, de gondolom nem lehet szegény, mert a felesége egy 40-es volt modell nő akinek most modell agency-je van, és elég fényűző kis bagázzsal haverkodik), Mai szöveg: szokásos no mistakes és a we are a team szöveg után (amit mindig focis példával illusztrál) jön az elmaradhatatlan büszke vagyok, hogy nekem dolgoztok de ha nem akartok akkor elmehettek (ami azt jelenti, hogyha valamit nem értesz meg elsőre akkor te ezt nem akarod, görög logika...) jött, hogy most restaurant week van, szóval micsoda pörgés lesz. Na melléfogott, annyira kevesen voltak, hogy Mr Pault, haza is küldték, mert felesleges volt maradnia, kár, pedig ő egy egész másfajta tréningelést tolt mint a többiek, ő volt a laza csóka, bármit lehet, pici hazugság, légy lezser, csak tűnj magabiztosnak, ő például 3 óráig azt mondta, hogy nincs daily special ami nincs a menü-n, mert nem tudta megjegyezni a plusz 4 cuccot... Na mindegy, így a nap végén megint Laura tréningelt, róla azt kell tudni, hogy nagyon vicces a stílusa. Munka közben olyan mint mindenki, fehér ing, fekete ünneplő naci, mellényke, fekete cipő, nyakkendő. Na de élőben, van egy iszonyat nagy szemüvege, ami akkora mint az arca, kis topánkában jár és ilyen kis habos babos cuccokban, nagyon viccesen néz ki, ő is olyan mint a legtöbb ember itt New York-ban, ránézel, és azt mondod hűha, otthon az ilyet kiröhögnék az utcán, de igazából, zsírul néz ki, van stílusa. Na mindegy mivel az este nem voltak sokan dumálgattunk, kiderült számomra, hogy az étterem népes alkalmazottja között nincs is szinte amcsi. Egyedül egy busser srác van, akit sztem nagyon szeretnének kidobni, mert nem bírják hogy minden második alkalommal elkésik, és John (akinek a nevét valamiért Lora joni-nak ejti(mármint tényleg j-t mond) aki csak péntek este jön besegíteni, magyarul 1 egész műszakja van, nem sok. A nagy okosok bennt azt mondták azért van ez, mert az amik nem jók pincéreknek mert nem elég precízek, túl lezserek így már meg se lepődök mért engem vettek fel, mértnem egy amcsit(najó de). Viszont egyre több az orosz, már négyen vannak, és ügyesen mindenhova beszivárognak, Mr Paul volt az első fecske, a pincér, majd jött Myla a bartender, majd Alex a busser (ő a leggyengébb láncszem) és most a végén pedig, Katja a hostess, ki tudja mi lesz még itt. Na szóval a nap végére már egyre inkább ment a dolog, szóval úgy jöttem haza, hogy elhittem, hogy lehetek jó még ebben. Ja még egy fontos dolog, a hajvágás, tudni kell, hogy nagyon megnőtt az utóbbi időben, ezért hogy ne az látszódjon, hogy lusta voltam levágatni, hanem trendi legyek, középen felállítottam kakastaréjba oldalt meg előre fésültem (nyilván nem fésüvel) de minden nap baszogattak, hogy csináljak vele valamit. Na miután levágtam kb midnenki megdícsért, vicces volt, egyedül Mr Paul nem örült, aki kifejtette, hogy már pont akart valami becenevet adni nekem a hajam miatt. A nagy főnök is megjegyezte, hogy tetszik neki, annyit mondott, hogy Nice haircut Peter, it's more professional. hát hiába ő a profitra utazik... Este még megtanultam zárni is, meg azt hogy mit jelent az S.O.S (nem a szokásos) és jöttem haza, azzal a tudattal, hogy megvan az időbeosztásom, magyarul pincér lettem hivatalosan is (zsííííííííííír). Persze annyira nem jó a beosztás, mert 5 műszak csak, és csak délelőtt (beszéltem Tasos-szal erről, mondtam neki, hogy adjon nekem többet, mert akarok more money, mondta ha király vagyok köv héten ok). Mellesleg úgy van, hogy a szabadnajaim, szerda, csütörtök, szóval megint jön 2 nap szünnap, azt hiszem elmegyek munkát keresni, mert kelleni fog még egy. Na mindegy, ma pedig letudtam az első FIZETETT munkanapomat, ami jobban hangzik mint ami volt igazából, alig voltak benn, és összesen csak 30 dolcsi borravaló ficcent le, ami biza nem sok, és legalább unalmas volt.
ráadás:eddig a bal fülem volt begyulladva, most a jobb tette ugyanezt(miközben a bal se teljesen épp de legalább hallok)
most veszem észre, hogy kimagytam a legfontosabbat, még hétfőn megtudtam mi az a V.I.B. ugye a VIP az egyszerű, sokat fogyaszt sokat tippel, akarjuk hogy visszajöjjön vendég akit nagyon kell szeretni. Na a V.I.B. a very imortant bitch, aki keveset fogyaszt, és keveset tippel, hülyeségeket kér, de ki kell nyalni a seggét, mert ismeri a főnököt meg mindenkit, remek. Szülinapja volt és az egész bagázsnak énekelnie kellett neki, remek volt, soha többet ilyet, ez volt az utsó inkább szart pucolok, minthogy önelégült sznob vén picáknak énekeljek mosolyogva, de viccesvolt mert véletlenül olyan gyertyét adtak neki ami elfújhatatlan, pontosabban mindig meggyullad újra, na az észlény, félóráig próbálta elfújni, hogy a kivánsága érjen... ezen azért elvoltam, lehet hogy gonosz vagyok, hogy kinevettem és inkább el kellett volna vinni a gyertyát? na mindegy...

Sunday, July 20, 2008
cu-su-num
Úgy tűnik összehozott a sors viszonylag jófej, és érdeklődő munkatársakkal. Tegnap a Madaleine Mae nevű munkahelyemen Cascarno, az egyik érdeklődő pincér srác megkért rá, hogy tanítsam őt magyarul. Ez azért is vicces, mert például a konyhán csak mexikóiak dolgoznak (kb 3 kivételtől eltekintve), és egyikük rászokott arra, hogy csak akkor ad nekem a vendégeknek felszolgálandó starting sütiből, ha azt mondon: "para dos, por favore". Szóval a spanyolom is fejlődik.
Na de visszatérve az előző történethez, az alapszavakkal kezdtük, igen-nem. Ez még egész könnyen ment, a srác ezt ismtelgette állandóan, és mindig elmondta nekem, ha szembementünk egymással. Aztán könnyelműen azt mondta, ez már megy, legyen valami új: thank you. Hát a köszönöm az már kifogott rajta, és inkább leírta fonetikusan a jegyzetfüzetébe, amire a vendégek rendeléseit is írja. Ez mosolyt csalt az arcomra, ugyanis az amerikai fonetikus írás szerint a thank you= cu-su-num.
Egyébként egy másik pincérlány pedig a magyar népi kultúra zenében való megtestelülése iránt érdeklődött. Ez is nagyon jól esett, megbeszéltük, hogy majd cserélünk, ő cserébe ad nekem valami jó kis amerikai multikultit. Már nagyon várom...

sárga lapok
Érdekes, ha honvágyam van mindig Félegyháza jut eszembe, nem Pest, és az mindig olyan megnyugtató, egy kis oázis, mintha meditálnék. Pedig amióta egyetemre járok, mindig azt mondom, hogy pesti vagyok, és erre már nagyjából óvodás korom óta vártam. De a legszorosabb és stabilabb emberi kapcsolataim 5 év után is ott vannak az otthonban, ahovan nem vagyok valósi.
<><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><>
Jelentősen alulteljesítettem a Mme Tussaudsos interjúhoz képest az American Apparelben, és pont azért, mert arra "készültem", erre meg nem. Ülsz egy órát a metrón, van idő gyártani néhány hangzatos, bárhol bedobható panelt ("mosolyogj és a világ..."), és ha erre a kis egyszemélyes brainstormingra nem szakítasz időt, akkor az interjú el lesz bukva a "miért akarsz az American Apparelnél dologzi?" első kérdésen. Hogy kapjak pénzt. Hogy féláron vehessek ruhát. Hogy trendi legyek. Shitshitshit. Plusz az idegességtől az előre összerakott, a lehetőségeimhez képest választékosan megfogalmazott mondatok is szétesnek kis darabokra, úgy tűnik, mintha még angolul se tudnék, amelett, h nem tudom, miért akarok ott dolgozni. Rossz párosítás.
De sikerült megtudnom, hogy nyitnak Budapesten. [update: nem meglepő módon kaptam egy e-mailt, h nem hívnak második interjúra.]
Ráadásul brainstorming helyett Ian McEwan Atonementjével vontam el a figyelmem az idegességről [magyarul Vágy és vezeklés v vmi hasonló], amiben 150 oldal leírás után végre elkövették a "bűnt, ami mindenki életét megváltoztatja", és a maradék 250 oldalt most már nincs is kedvem elolvasni, mert rengeteg szenvedésen és öregkori megbánáson kívül nem hinném, hogy jöhet még más.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Az utóbbi időben egyre gyakrabban jut eszembe, hogy muszaj lenne egy este rengeteg alkoholt inni, hajnalig idióta popzenére tácolni, gyönyörű indiai srácokkal smárolni, másnap délután valahogy kikászálódni az ágyból és másnaposan gilmore girlst (szívek szállodáját) nézni, rengeteget, miközben próbálom rehidratálni a szervezetem [ilyeneket nem is lehet írni, olvassák mások anyukái is:P]
+++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
Oké, ma olyan történt, amit álmaimban sm reméltem: visszaadták a 75 dolláromat (aki nem tudja mire gondolok, olvassa el a bazdmeg cimű bejegyzést). Bementem a bankba, hogy csináltassak valami mínuszba menés elleni védelmet a kártyámra, de a lány azt mondta, hogy "hát sajnos neked nem tudunk overdraft protectiont csinálni, azt lehet, hogy blablabla blablabla megtakarítási számla, vagy blablabla hitelkártya, de a jelenlegi esetben csak annyi, hogy minden reggel mielőtt elindulsz, megnézed a netbankban, hogy mennyi pénz van a kártyádon, és nem költesz többet."
Szóval nem elég, hogy ebben az országban annyira máshogy működik az egész bankosdi, hogy nem bírok 3 mondatot felfogni amit mond (nem, nem az angoltudásom hiányossága), és nem elég, hogy a bankom csak arra vár, hogy túlköltekezzek, és vonják le érte a pénzem, de mindezek felett még nekem kéne a saját pénzügyeimre figyelni!!! ááá!
Mindezek súlya alatt kissé összetörten pislogtam, sajnálva önmagam, hogy a jövőben az éhhalált elkerülendő felelősségteljes magatartást kell tanúsítanom, így mielőtt elindultam a strandra, gondoltam sajnáltatom magam egy kicsit, és kifejtettem a lánynak, hogy otthon ha nincs pénz a kártyán, akkor nincs pénz, és ezért különösen rosszul érintett ez a 75 dollár. Mire kérdezte, hogy beszéltem-e már valakivel erről, mert akkor megnézi, hogy hirtelen vissza tudja-e rakni!!!! !!!!! [remélem érzékeljük, hogy 1. aláírtam egy rakás papirt, ami tartalmazta, hogy ez fog történni, ha túlköltekezem, csak nem olvastam el, mert 50 oldal volt 5ös betűmérettel, és az ilyeneket soha senki nem olvassa el; 2. nem mondtam semmi olyat, hogy rakja vissza, csak megemlítettem, hogy ez történt, ugy, h nem tudtam, h ez fog történni.]
És visszarakta. És mondta, hogy ezután figyeljek. Meg akartam ölelni.
ßßßßßßßßßßßßßßßßßßßßßßßßßßßßßßßßßßßßßßßßßßßßßßßßßßßßßßßßßßßßßßßßßßßßßß
Munkafront update: a Madame Tussaudsban megvolt az orientáció, nyitás előtt körbevezettek, volt napkezdő meeting, ahol megtapsoltuk Jacket, Johnt, Christie-t, Sheilát, hogy 120% és 3582 darab, bemutatkoztunk, kaptunk egyenpólót (ami még tetszik is), és hétvégén felhívnak a menetrendemmel kapcsolatban.
Vicces dolog, hogy erről a két óráról oldalakat tudnék írni, valszeg mert hetek óta semmi konkrét nem történt vele, és erre vártam, a többiek mindig jöttek haza és oldalakat meséltek a munkájuktól, amitől már nagyon ideges voltam néha, egyrészt mert nekem nem volt munkám, másrészt mindig én voltam itthon elsőnek, uh az összes sztorit ötször hallottam. De mostantól:)
Ezek után felhívtam a Staplest, ahova fél óra múlva bementem egy második interjúra, ahol a "világ visszamosolyog" 20 perces verzióját adtam elő, minek következtében a manager a végén azt mondta, hogy "üdv a fedélzeten". Szóval jövő hét tréning, utána kezdődnek a reggel héttől este 10ig napok (2-3 órás ebédszünettel köztük, amiket előreláthatólag a Central Parkban alvással fogok tölteni).
Augusztus 1-jét ezennel pedig nemzeti ünneppé nyilvánítom, mondjuk Első Fizetés Megemlékezéi Nap (First Payday Remembrance Day, tetszik).

Friday, July 18, 2008
smörgas chef - álmaim munkahelye
ma már azzal álmodtam, hogy ott az asztal le kell szednem, gyorsan felrakni, de nem, most alszom, ez most nem az én műszakom, csinálja meg valaki más, de jön a főnök, meg fogja kérdezni miért nem szedtem le, de majd neki is megmondom, hogy alszom, ez nem az én műszakom... szóval kicsit alacsony szintre került az agyműködésem, kizárólag az asztalok négy sarka közé korlátozódik, ez van ha az ember nem értelmiség melót csinál heti 50+ órában (klausz, [ma reggel, útban a bolt felé]). szóval bejegyzésem ezen négy sarok által határolt világról szól.
... de legalább az az ostoba zéró iq-s öntelt p...hölgy békénhagyott az álmomban, akivel nappal együtt kéne dolgoznom, mint busser a pincérnővel, de nem lehet, és még ki is oktat hogy hány kés és hány villa kell egy asztalra. aztán ott vannak a főnökök. most nincs managerünk, épp hiringelni akurunk egyet, ezért a három étteremből álló lánc különböző arcai jönnek temporary managerkedni, szóval nem sok mindent tudnak a helyről, úgyhogy marad a baszogatás, ahhoz értenek. mind közül a kedvencem, hogy amint befejezi a kedves vendég, azonnal le kell venni előle a tányért, az nem lehet, hogy várnia kelljen. csakhogy hiába szolgálunk fel hangyatöknyi adagokat, a kedves vendégek nem fogyasztják olykor a felét sem, és az evőszközök elhelyezésével sem szokás errefelé jelezni, hogy finito. ebből kifolyólag nem könnyű eldönteni, ezért ilyenkor, meg egyébként is megkédezzük, hogy szabad-e. na ez az, amit a főnök tuti nem lát, aztán jön a szöveg hogy ott a tányér vigyem már el. aztán én nem gondolom, hogy egy "még nem fejezetem be" -t követő 5 percben illendő mégegyszer odamenni, és megzavarni a kedves vendéget, de a főnök szerint ez lazsálás. egyébként is, annyit rihangálunk fel-alá, ha én itt vendég lennék biztosan elszédülnék. lehet, hogy én vagyok az antiszoc, de ha én vendégként étterembe megyek, akkor enni akarok, beszélgetni azzal, akivel odamentem, és pihenni. utálnám, ha ronangálnának körülöttem, egyfolytában el akarnák vinni a be nem fejezett kajáimat, megpróbálnának dumcsizni (mert ez is elvárás), és nem hagynának békén. szóval biztos nem jönnék vissza ebbe az étterembe.
kés-villa balra el.

Thursday, July 17, 2008
Hajónapló 2042 Júli 17 10 pm.
A D metró nevű bolygóra felszáltam, a kép iszonyatos és borszasztó egyben, az a tény, hogy én vagyok az egyetlen fehér a légtérben, azt már kezdem megszokni, (bezzeg az R metrón, amiről átszálltam, még 2 vérkomoly babóval utaztam együtt). De ami most elém tárult az kemény volt. Megfáradt emberi roncsok tömege, akik nem csak lelkileg hanem testileg is teljesen készen vannak, látszik mindegyiken, hogy egész nap tolta az igát, és ha még a financial districtben is dolgoznak, bizony akkor sem a felsőbb emeleteken. Na mindegy, szerencsére nem utaztam sokat.
Ma túl vagyok az 5. műszakon is a tréningen, és elvileg 6 db lesz, szóval holnap megyek az utolsóra. Huhuhúúúúú. Az első műszak, ami dupla volt, vasárnap kezdődött, igazából semmi sem volt, kicsit nézelődtünk, leltáraztunk a pincében, ennyi.
Második nap a konyhában telt el, ekkor elvileg megismertem a kajákat, és foodrunnerkedtem. Nagyon helyesen úgy gondolták, akkor tanulom meg a kajákat, ha látom, és ízlelem őket, ezért a legtutkóbb kajákon kívül végigettem az étlapot, király. A hely egy görög, tengeri herkenytyűkre specializálódott hely, szóval naggyon állat volt. Életemben nem ettem még jó polipot, de az itteni polip elbaszott jó volt, csak ajánlani tudom mindenkinek aki erre jár:)
Harmadik nap a Bárban voltam, és megtanultam elvileg mindent, cocktailok és miegymás, szal jövöre olyan piák lesznek a kocsmában hogy csak na.... itt kicsit máshogy csinálják a Sangriát itt a már gépesített jegyzetem róla:
Sangira: ice, Triple sec, bourbon, Sprite, fruits, ha red akkor orange juice on top, bor
Ma pedig a nagybetűs PINCÉRKEDÉS-be vezettek be, ma Alper tréningelt, a teljesen őrült török, már eleve fura, hogy mit keres egy török egy görög étteremben, de Alper meg teljesen állat, nagyon bírom kurva jó arc. A feladat annyi volt, hogy kövessem, és értsek meg mindent, felvettem első rendelésem, megkaptam az első jegyzettömbömet, és über zsíír volt az egész. Szerencsére ma sem voltak őrjítő sokan, pont alkalmas tréningre. A végén pedig a Big Boss azzal küldött haza, hogy Peter, you can go home, tomorrow in same time. A péntek elvileg pörgős nap, szal bedobnak a mélyvízbe az tuti.
Most itt ülünk a nagyszobában a sötétben, velem szemben marci ágyán sorrendben gabi, marci, niki és kata valami filmet néz, a szoba túlfelén jucus gilmor girl-t néz fejhallgatóval, az ajtó másik oldalán meg gergő gépezik, Petra a szobában alszik, Benji meg dolgozik még.
Hajónapló 2042 Júli 17 majdnem éjfél,
vége

Wednesday, July 16, 2008
Az Interjú
este 8kor megyek az interjúra. Egy ilyen helyen, ahol a style valószínűleg legalább annyira számít, mint a megfelelő tapasztalat/rátermettség (a jelentkezési laphoz fel lehetett volna tölteni 3 fotót, ami illusztrálja a stílusom, ezt kihagytam, tekintve, hogy az összes képen hasonló fejet vágok, mint a facebookos profilomon, és soha nem tudom, hol az a pont, ameddig értékelik az eredetiséget, így inkább biztosra játszom), a készülődés fél napos folyamat. Mennyire kell kiöltözni? Lehet laza eleganciát tolni (farmer)? Bemehetek-e az Old Navy-s zsákruhámban, amiről tudni fogják, hogy leértékelve vettem és az old navyben, bár kétségkívül ez a legstílusosabb darabja a ruhatáramnak és a generic new york girl lookom alapdarabja, tehát mindenképpen ezt kéne? A szandim aranyszínű, a ruhán meg ezüst flitterek vannak, ez most belefér? Életemben háromszor volt a fejemen alapozó, le fog olvadni 30 fokos melegben? A szolidan feltűzött haj szintén nem annyira funky, de egyrészt ugye meleg van, másrészt meg nem jöhetnek rá, hogy még mindig ezzel a 2007-es victoria beckham hajjal mászkálok (ígérem, nem sokáig!).
Még szerencse, hogy a holnapi Staples interjú nem fog ilyen dilemmákat felvetni.

Tuesday, July 15, 2008
ruhavásárlás és rasszizmus
a ruhavásárlásról annyit kell tudni, hogy minden feleannyi, mint otthon, de ha ötöt veszel belőle, akkor abból hármat ingyen adnak. viszont vigyázni kell a méretekkel és a felpróbálásokkal. egyrészt keveredik az európai és az amerikai méretezés, ma pl vettem magamnak s-es pólókat és L-es inget is, vajon melyik volt az amerikai méretezés. ráadásul ahol nekem az s-es volt a jó, ott volt egy rakás xxxl-es. kb tehát az összes méretből felpakolva érdemes elindulni a próbafülkéhez, mert ki tudja épp melyik, és itt jön a másik megpróbáltatás: egy ezermillió négyzetláb alapterületű üzletbe beraknak 2 próbafülkét (néhol egyetse), a pórnép meg kígyózó sorban ál előtte. kiérti ezt a fogyasztói társadlmak mekkájában? persze ha 20 dolcsiért adnak 5 pólót, akkor kivárja az ember.
egyébént idáig kizárólag munkaruhát vásároltam, nem for fun, de legalább ha minden héten temetésre kell majd mennem akkor sem fogok kifogyni a feketéből.
mint már említettem, az éjszajkai melóm host-ság, tehát többek között le kell ülteteni a vendégeket, figyelve arra, hogy a két pincérre kb ugyanannyi meló jusson. tegnap az egyik szélesmosolyú leültetés után hallom hogy az egyik lengyel pincér szitkozódik a lengyel bussernak (kurvasok itt a lengyel), amiből csak a zárójelben is használt képenyőre nem illő szót értettem. egy perc múlva szól a busser, hogy ültessek többet az A részlegbe. mondom az előzőket is oda ültettem. erre ő: de ne feketéket.
ezt egyébként megelőzte egy beszélgetés a busserral (andrewnak hivják, ezért ismét benjaminságra lettem kárhoztatva), mely során kifejtette, hogy a feketék egyszerűen buták, nincs nekik iq-juk. azon társadalmilag érzékeny felvetésemre, hogy a viselkedés függ a családi háttértől, lakókörnyezettől és oktatástól is, csak megrázta a fejét, és annyit mondot: ezek a gének.
szóval nem valószínű, hogy életreszóló barátságot fogok kötni a druszámmal (aki egyébként harmadosztályú futbalista volt, majd edző, most hétköznap éptkezik, hétvégén bussol), de azért megfogalmazódott bennem a kérdés, hogy behódoljak e eme ördögi rendszernek, és a pincérek leterhertségén és az üres asztalokon kivül figyelembe vegyek-e egyébtényezőket is e szép szabad országban, de végül a jóisten a segítségemre sietett a vendégek megfelelő sorrendű beküldésével, így nem kellett közbeavatkoznom. és egyébént is, mi van ha csak az a baja pincérnek hogy a feketék kevesebb tipet szoktak adni? tökmindegy.

Monday, July 14, 2008
financially irresponsible
alapvetően azért vagyok én rossz felnőttnek - látszik ez főképp a többiekkel összehasonlításban - mert egyedül engem érdekel jobban az, hogy hogyan érezzem jól magam*, mint az, hogy a jólérzésre való pénzt előbb meg is kell keresni.
*új hobbim, hogy újságkivágásokat, illetve kitépéseket gyűjtök, amiken nagyszerű szórakozási és kikapcsolódási lehetőségeket tartalmaznak. a kompromisszum magammal ott jön be, hogy próbálom az ingyenes és nagyon olcsó lehetőségeket gyűjteni, és meglepő számban vannak - ingyen jóga, 2 hétig 30 dollárért korlátlan jóga, ingyen sok hűhó semmiért egy parkban, ingyen hajvágás, ingyen jazz/klasszikus koncert a moma kertjében stb

megint rengeteget álmodok. ÉSztoszágban is ez volt, mindig ez van, ha az életem hosszabb távon kiesik a rendes kerékvágásból, amíg nem lesz új kerékvágás. Nem emlékszem sokra reggelente, ma éjszaka például valahavolt szerelmemmel* játszódott le egy lányregényszerű jelenet, hogy "te is erre vársz 5 éve, én is!". De ezen kívül csak foltok vannak; a félegyházi uszoda előcsarnoka (felújítás előtt), szex, otthoni emberek, gyönyörű indiai srácok és a teli fejjel ébredés minden reggel.
* a szerelmem egy hülye magyar kifejezés, mert nem voltam bele szerelemes, csak rá voltam kattanva, viszont a helytállóbb crushnak nem tudom, mi lehetne a magyar fordítása.

magyar újság kapható- Európa országból
Ma az Astoriánál sétáltunk Jucussal és Marcival. Akár a Blaha környékén is lehetett volna, mert egész sok magyar kiírást láttunk. Kellemes, kisvárosi-nyüzsgő utcás keverék környék. Ahol magyar újság is kapható. Többször szembesültünk ezzel a felirattal, ami végül egy 2008-as júliusi hvg-ben teljesedett ki. Magunkévá is tettük. Mókás volt.
Egyébként újra gazdagabb lettem egy műszakkal, ezt tekinthetjük szó szerintinek is. De még így is kevés, újra nyakamba kell venni a várost, és valami part time job-ra keresni hiringelni vágyó menedzsert. Szép mondat lett. Csak az a baj, hogy nincs kedvem hozzá. Fárasztó. És nem is igazán fizikailag, hanem lelkileg mindig csak azt hallani: Sorry, we are fully staffed. Good luck! De valami majd csak lesz, merthát....naszóval muszáj.
Múltkor dumáltam az egyik pincér sráccal az amerikai elnökválasztásról. Ebben is egységes véleményt alakítottak ki Európával szemben. Ahogy e földrajzi területet egylényegű valaminek gondolják (országokról csak különleges esetben beszélnek), úgy politikai beállítottságunkat is ilyen egyöntetűnek érzik. Mindenki Obamát akarja. Európa országban.
Kicsit kusza lettem, de sebaj.

Sunday, July 13, 2008
Megőrít, hogy ennyire mindenféle...
Megőrít, hogy mindenhol korlátok vannak (a parkokban is), hogy mindenki megkérdezi, hogy hogy vagy, de választ nem vár, hogy mindenki kedvesnek tűnik, de sose tudhatod, valóban mi jár a fejében, hogy illegális még a gázspray is, hogy nincsenek kiírva az árak, hogy büdös van és minden tele van szeméttel, és a Canal Street (ahol persze még gázsprayt is lehet kapni, meg rolexrolexrolex).
De szerethető, mert sok, más, új, az emberek megkérdezik, hogy segíthetnek-e, ha térképet látnak a kezedben, elhívnak piknikezni a barátaiddal a Central Parkba 10 perc beszélgetés után, mernek őrültek lenni.
Tudnám szeretni, de még nem megy.

Welcome
Mostanra végképp úgy érzem, itt az ideje néhány dolgot kiadni magamból. Kicsit hidegzuhanyként ért ez az első másfél hét, a csontomig hatolt. Amikor valami olyan történik veled, ami még nem: beszippant, borzongat, megérint, borsódzik a hátad tőle.
Próbálom rendszerezni a gondolatimat, és egyre többet írni, mármint nem pont ebben a postban, hanem általában a blogra.
De valahogy eddig nem ment. Nem ment, mert túl sokk (haha, ócska poén...) volt,és nem ment, ment egyszerűen halálosan elfáradtam. mit nekem kontrakonstruktivizmus...!
Az elmúlt 10 napban kb. 11-től folyamatos házalás, kilincselés, managerrel beszélés, arcodbaröhögés, lenézés, megalázás, lelkileg megtörés = munkakeresés. szegény ká európai bevándorló, olyan szerencsétlen, hogy inkább szánjuk.
nem is hiszitek mennyire fárasztó, legszívesebben kilométerórát csatoltam volna a lábamra, és a sírkövemre írattam volna: Élt 21 évet, és ment 100 kilómétert a szaros NYC-ben, és voálá kudarcot vallott.
Egyébként a mai napom is úgy kezdődött mint a többi, és a délután is mit sem változott.
Azonban este úgy néz ki felvettek egy francia-mexikói helyre(igen,tudom borzalmas párosítás) és holnap megyek tréningre. ez adja jókedvem G dúrját, pennám akarommondani billentyűzetem hangos sarcogását.
tudjátok először úgy voltam vele, vagy jót v. semmit. de aztán meggondoltam magam.
kedden meg interjúzni megyek egy király takarítói melóra. na majd meglássuk. felkészülök a mikroszálas törlőkendők használati utasításából. interjúzni, muhahahh.
Amúgy a sok gyaloglásnak köszönhetően benéztem Manhattan szinte minden sarkába, sok itt az ember, a fény és a Lincoln.
Számtalan érzés kavarodott bennem mióta megjöttünk, de látom-e majd a kukactól az almát?
jó éééjszakát gyerekek!
ui.: szurkoljatok!!!

Saturday, July 12, 2008
New York rusnya, piszkos, köpködős, büdös (gusztustalanul büdös), izzadékony, nedvedző és rádpárádzó. A levegő a hájnyálas nyelvével nyalogat, a nap szarrá szárít, föld betonban tobzódik, az őrület tüze meg minden tekintetben leledzik.
Aztán New York egy hűtőszekrény, egy metróba zárt fagyasztóláda, hideg szájszaggal, fagyos tekintettel, jégproli mentalitással.
New York egy AC-kkel fűtött és hűtött kint és bent.
Ez a város cseppet sem vonzó, Európához képest élhetetlen, halhatatlan.
Valahogy minden ide lett pakolva, egymás fejére, hátára, hasára és segglyukába.
Gondolat semmi, összhang semmi, szépség semmi, finomság semmi. Mindenki továbbszüli önmagát, aztán alakul, ahogy sül.
Amúgy ki kell jönni, a kaland teszi az igenre a pöttyöt, sok furcsaságot mutat, de néha gyomorforgatóan gátlástalan keveredések vannak kultúrák között - bhaaa.

ay-ay mamasita!!
a tököm tele van ezzel a sok spanyollal!
semmit nem értek, úgy hadarnak, ha egyáltalán beszélnek angolul,
persze olyan kiejtéssel, hogy azt nem kívánom senkinek,
és én is kezdek úgy beszélni, mint ők, ááááá!!!
új munkát kell keresnem.
(azt már inkább a fizetés, nem a latinók miatt)

Yess
Miután észrevettem, hogy az egyébként se túl fényes rezümémben, a szigeten behazudott bartenderkedésnél office van írva, újraírtam az egészet. Kicst feltupíroztam, kivettem azt, hogy egyetemista vagyok, azóta azt hazudom egyébként hogy végeztem, beraktam egy tavaly nyári new york-i busserkedést is, a híres neves gigino's restaurantban(huhh). Azt hiszem felesleges hosszasan vitázni arról, hogy erkölcsileg elítélhető-e eme gaz tett, de a szükség nagy úr (amikor a helyzet feloldja az elveket...). Na mindegy.
Ma is sikerült kicsit későn kezdeni a napot, mire leértünk a metróval, ami az All star gála miatt elkezdődött program sorozat miatt nem expressként jár, mire kinyomtatuk a rezüménket, na addigra pont sikerült egy remek kis antikváriumot találni, ahol Nikivel vettünk összesen 5 könyvet darabját 2.25 dolcsiért. Na ekkor volt már vagy 2 óra. Ekkor szolidan elkezdünk munkát keresni, majdnem bementünk arra a helyre, ahol tegnap az volt h feltettek 10 kérdést, és ha 8ra tudom a választ akkor felvesznek tréningre, na nekem 1 jó válaszom volt...
Na de, a Union square környékén sétálgattunk, ami remek kis környék, hangulatos helyek, szimpi emberek, amikor betévedtünk egy helyre, puccos görög hely. A sarokban egy adag hangszer, naybőgő meg hegedű. Király kis hely volt, kértük a managert, akiért feltelefonáltak, és vagy 10 perc és lejött. 28-32 év közötti fogszabályzós csákó volt. Megkérdezte mit akarunk, elmondtuk a szokásos szöveget blabla stb. Ekkor megkérdi, hogy mikor tudnánk kezdeni, modnjuk holnap . Erre ő !!! vasárnap? az jó az egy kevésbé pörgős nap akkor lehet betanulni, és megígéri, hogy este 8 és 9 közt hív minket. Na örülünk mert érezzük lehet valami, fel is írjuk a helyet Niki mindenttudó kis füzetébe, és megyünk tovább. Már vagy 2 utcával arrébb vagyunk egy helyen, és várjuk a managert, hiába no, az élet nem állhat meg, amikor hív a csávó. Kimegyek felveszem, mondja hogy ő az, és most hív nem este, mert van 2 waiter open job!!! és mondja, hogy nikire meg rám gondolt. Zsííííííííííííír, a betanítás 6 műszak, holnap kezdünk, rögtön egy duplával, és szóljak Nikinek is mondja a csávó. Boldogság örömködés és hasonlók után Nikinek pont indulni kellett a munkába(egy másikba). Ezután én kicsit sétálgattam, ahol szembe jött velem a Union squaren egy organic zöldség gyümölcs vásár, ahol végre voltak egészségesnek kinéző dolgok is, na vettem is egy király almát. Ezután körülnéztem a 6. sugárúti kirakodó vásárban is. Tök olyan volt mint a Fáy ucai kínai, csak volt sok amerikai kaja is. Ezekután átruccantam a Central parkba, de itt nem töltöttem sokat mert beszéltem időközben Benjivel meg Gergővel akik a 89. utcába mentek shakespeare, szentivánéji álomra valahova. Gondoltam csatlakozom, mire a 89.-re értem elfelejtettem, hogy merre kell menni, és a többiek még metrózhattak mert nem tudtam felhívni őket. Elkezdtem bandukolni, és belefutottam a 90. utcában egy ingyenes koncertbe, ami olyan volt mint a buena vista social club. Marha hangulatos volt, kinn volt egy köztéren és táncoltak az emberek, király volt, tényleg a vérükben van a fekáknak a tánc, jah és elötte valami zenés norbi volt, aki épp akkor cuccolt el. Na miután ez végetért megtaláltam végre Benjiéket és megtaláltuk az előadást is. Kinn volt a Hudson folyó mellett egy köztéren, kicsit fura volt, és sajnos nem értettük annyira jól. Nem is néztük sokáig, hanem sétáltunk egyet a parton és megnéztük a naplementét a Hudson és New Yersey felett(milyen romi...) Ezután összefutottunk Gabival és Jucussal a Central Park mellett ahol épp a már említett Baseball All Stars felfutattása folyt (itt lesz New Yorkban asszem), egy Bon Jovi koncertel, nem mentünk be, de kinnt is lehetett hallani elég jól, hallotuk a jó kis népszerű számait aztán hazajöttünk, itt kiderült, hogy ma szerzett munkát Kata és Marci is (legalábbis ilyen jöhetsz tréningre szerűt mint mi), szóval ez egy jó nap volt, annyira ,hogy maradt a végére erőm és kedvem mindezt le is írni, remélem nem kell megint két hétnek eltellnie amíg újra lesz bennem elég kraft írni

az első folyt.
(a csőtörésről annyit, hogy a fürdő ajtófélféjának réséből ömlött. máshol cseperészett a sárga nembüdös víz, jucussal pánikoltunk egyet, aztán aláraktuk a lyukas vödör helyett az új lábasainkat, feltörültük elállt. felső szomszéd nem regált, gondok elutazott, reméljük nem lesz belőle para. )
szóval arról ott tartottam, hogy a hely elég király, amit nem az elegáns szinonímájaként használok, legfeljebb annak ellentétét vethetném fel a kócerájjal kapcsolatban. éjjelnappali nem gyorséttermi kajálda hatalmas húsokkal meg pásztákkal a partyarea közepén, hajnali 4kor kvázi teltház volt pedig a tábla szerint 75en beférnek. ennélfogva betekintést enged a new york éjszakába, miszerint buli előtt vannak sokan éjfélig, majd 1-3 között alig, aztán a buliban megéhezők betérnek 4 körül, aztán 5-6 a teljes nihil. custumertanulmányokat majd később teszek közzé, most csak egy kedves vendégről szólnék, aki megkérdezte, hogy ráérek-e munka után. az illető fiú volt. a válaszomat nem árulom el, mert az fontosabb jelen körülményeim között, hogy munka előtt alatt és után annyit és azt és akkor ehetek ihatok amit és amennyit és amikor csak akarok, nyilván alkoholon kívül.
ez azért messze nincs így minden helyen, bár seholsem annyira sóherek mint a magyarországon, erről mondjuk a resumémben állítottak szemben nincs személyes tapasztalatom. van pl. a másik hely, ahol valsz jövő héten kezdek pénzért dolgozni, a smörgas chef skandináv étterem, ami egy puccoskodó hely, ott aztán csak staffmeal van, műszakok után, közben még inni sem lehet nagyon, csak vigyázban állni. az éjszakai helyen utána odajött a főnök, hogy üljek már le ha nem jön vendég.
thank you, good bye :)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

az első
és megtörtént, megvolt az első munkanapom. bár talán munkaéjnek kellene hívni, dehát olyan nincs. persze volt már 11 óra tréningelés 2 másik helyen, szóval nem most esett le az aranygyűrű az ujjamról, de itt végre én voltam a nagybetűs Host. bár ez nem volt teljesen egyértelmű, mivel a főfőnökkel busser-ban állapodtunk meg, de hiába bizonygattam a(z egyébként lengyel) bussernak, h ő én vagyok, csak azt értem el vele, hogy végig arról beszélt hogy itt nem lehet sokat keresni és nézzek más állás után. persze bekaphatja a lengyel-magyar barátsággal együtt, mert nyilván maradok. meló egyébként ua ami azon a helyen lett volna ahol az első napon bad news-zal fogadtak, szóval hamar belejöttem. ebbe mondjuk egy egypúpú teve is elég hamar belejönni, hátmég a kétpúpú.
ááá breaking post csőtőrés van ááá
ááá breaking post csőtőrés van ááá
jippí!
a tegnap aztán tényleg sorsdöntő volt: miután egész nap 10 percenként hívogattam a madame tussauds-os csajszit, délután 3 felé felvette, és közölte, annyit akart csak mondani, hogy felajánlanának nekem egy hostess állást óránként 11 dollárért. uhlálá. a másik helyen meg megdícsérték a matektesztem, és ígérték a második interjú után, hogy felhívnak. és mindenközben még az american apparelbe is behívtak interjúzni, ahova még nagyon az elején adtam be egy teljesen valóságos önéletrajzot eladói állásra, és ott dolgozni azért több mint trendi lenne. egyelőre azonban valami szórólaposztogatós munkát keresek, mert a csajszi csak jövő héten fogja tudni megmondani, hogy pontosan mikor kezdek, és addig is jó lenne valamennyi pénzt keresni.
Thursday, July 10, 2008
sárga jegyzetfüzet
Vettem egy sárga jegyzetfüzetet 2,5 dollárért, ezt tekintve a kulcsmomentumnak abban a folyamatban, hogy ezentúl dafigyeljek arra, hogy mit eszek. Ez nem igazán jött be eddig, egy csirkeszendvics menüre mindig van alibi, és a sarki fagyijoghurtot is ki kell próbálni. Úgyhogy a sárga füzet most arra kárhozik, hogy a várost járva offline blogbejegyzéseket írjak bele itteni életem hullámhegyeiről és völgyeiről. Időrendben
---------------------------------------------------------------
Majdnem vettem 3 dollárért egy kitűzőt: "Latte - franciául annyit tesz, hogy túl sokat fizettél ezért a kávéért". De aztán otthagytam, ennyiért már adnak egy lattét a starbucksban:P
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Aztán a lány bocsánatot kért a boltban, h túl nagy a lábam és nem megy bele a cipőbe. [s az egész napos mászkálás miatt koszos is volt, itt mégse próbálnak soha zokniban]
.....................................................................
Megint beleestem a hibába, amibe utálok beleesni/utálom ha mások beleesnek: elkezdtem következtetéseket levonni valamiről, amit még nem ismerek és még nem vagyok a része. Tegnap még úgy gondoltam, new yorkban semmi lenyűgöző nincsen: van nagyobb, melegebb, koszosabb, szebb könnyedén, alternatívabb stb, és a hipotézis arra futott ki, hogy ennek a városnak a lényege az itt folyó non-stop Élet. Ezt továbbra is tartva, ma azért találkoztam impresszívebb dolgokkal átmászva az East Side-ra, ahol nem vagyok annyira ismerős. Bár továbbra is az egyetlen lenyűgöző dolog, amivel találkoztam, az a Central Park, és onnan a skyline.
***********************************************************************
Szeretnék már végre hátradőlni és élveni ezt a várost, az éttermek ablakának bámulása nélkül végigmenni az utcán egót növeszteni, hogy utánamfordulnak, rámmsolyognak, rámköszönnek a fiúk/csávók az utcán, vasárnap egy Starbucks latteval és egy kiló újsággal kifeküdni a Central Parkba bikiniben, de nem, ezt nem lehet, mert egy pöcs vagyok és nem bírok munkát szerezni, és arra sem hivatkozhatok, h ez egy türelem- és szerencsejáték meg recesszió van, mert amellett, h ez van, egyszerűen csak nem adok bele mindent.
De szar bevándorlónak lenni, szar, amikor a mexikói pincér megkérdezni, h honnan jössz (biztos nem gonoszságból, de akkor is emlékeztet rá, h akcentusod van, és a magyar referenciáiddal kitörölheted a segged a legtöbb helyen, és hogy a csoporttársam ugyanebben a városban a CNNnél meg a Council on Foreign Relationsnél gyakornok, ami még a jelenlegi idiótaságaim mellett arra is emlékeztet, hogy előző öt évet gyakorlatilag nettóba elvesztegettem.)
Én csak egy kicsit new yorki szeretnék lernni végre, ennyi.
<3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3
A mai napon 10 percre vettem le a hnagot a telefontomról, ezalatt a 2 reménybeli munkáltatóm bírt felhívni. Az egyiket (Circle lines hajókirándulások, ahol egy 20 kérdéses matetesztet is ki kellett tölteni, amiben nem csak öszeadni és kivonni, de néha osztani és szorozni is kellett, egyszer tizedestörteket is!) vissza tudtam hívni, de a Madame Tussaudsban már nem voltak ott negyed hatkor. 100 embert interjúvoltak meg tegnap és ma, nem tudom, hogy mennyit vesznek fel, ilyen mindenféle nyári munkára (pénztásros, liftkezelő, fotós stb.). Ha véletlen akarni fogak, akkor szerintem ezen a ponton nyertem:
K: Mi szerinted a jó customer service? (minek hívják ezt magyarul? Kiszolgálás? Ügyfélszolgálat?)
V: A filozófiám: "mosolyogj, és a világ visszamosolyog rád". Ezért szeretek emberekkel dolgozni, hogy egy kicsit jobbá tehessem a napjukat.
LOL! Az előző egy hétben többet hazudtam, mint eddigi életemben összesen (de ezt mindannyiunknak el kellett sajátítani, a többieknek már new yorki tapasztalat is szerepel a cv-jében, én csak a H&M-ben dolgoztam fél évig [ahol a karácsonyi csúcsban és a leértékeléseknél már hozzászoktam a tömeggel való munkához]). Mosolyogj a világra? És ha a világ darabolós sorozatgyilkos?
De a holnapi nap sorsdöntő lesz, úgy tűnik.

running, running, running
Naszóval. A második napi tréningemen a food runner poszton gyakorolhattam a new yorki éhenkórászok kiszolgálását. Egészen jól ment, volt hogy 3 tányért cipeltem fel egyszerre az alagsorban lévő pincéből. Ez nekem tök nagy szám volt. A személyzet kb. 90%-a latin amerikai, és ebből 50%-nak az angolja nem üti meg a basic kommunikációs szintet. Viszont nagyon kedvesek, lenn a konyhán is, tegnap még egy kis sörrel is megkínáltak.
Egy másik menedzser volt benn tegnap, akinek több fogalma volt a fizetések mibenlétéről, így megtudtam, hogy annyira nem is állok rosszul, mint először hittem, amikor úgy volt, hogy tip-ből kell majd megélni. Van viszonylag tisztes alapbér, hetente fizetve, már csak a munkaórák számát kell leegyeztetni, ami majd ma derül ki, mikor bejön a hármas számú menedzser. Ezt nevezem igazi funkcionális szétválasztásnak.
A hely kellemes, este egész nagy pörgés volt, azt élveztem, csak a nap végére leszakadtak a talpaim. És abból sajnos nem hoztam cserét. Na sebaj...
Ma megvolt az első laundromat élmény is, a végére bazi sokan lettünk, és míg vártunk, hogy a szárítógép végezzen, kb 15-ször toltak át rajtunk néhány ruhákkal teli kocsit.
De sebaj, a spanyolunk napról-napra jobb lesz...

Wednesday, July 9, 2008
bazdmeg
a mai napból két dolgot emelnék ki:
- beleesett a pólóm a vécébe
- megnéztem az amerikai egyenlegem, és ezek a kibaszott kurvák levontak 75 dollárt, mert minuszba mentem (minden egyes trazakcio, ami nincs a számládon fedezve, 25 dollár). ad 1 ugye otthon egyszeruen nem ad pénzt, ha nincs pénz, ad 2 ERRŐL KIBASZOTTUL NEM SZÓLT SENKI!!!!!!!!!!!!!!!!!!! bazdmeg. holnap bemegyek a bankba és jogorvoslatot követelek bazdmegbazdemgbazdmegbazdmeg

oh, andras, I have bad news for you...
tegnap (kedden) nagy vígan besétáltam az álomszerű munkahelyemre, hogy megkezdjem első munkanapomat azon a helyen, ahol heti 31 órával visszakereshetem az összes pénzt amit befektettem, mire a managerasszony a fenti mondattal fogadott. sajnos mégsem megy el az a srác, akinek a helyére felvett volna, sorry. a teljes sokktól az mentett meg, hogy felhívta a több étterem felett diszponáló főnökét az ügyemben, és lezsírozott nekem egy hasonló melót egy másik helyen, pár utcával arrébb. át is mentem, fel is vettek, heti 2x8 órába éjszakára. szóval az elsőmunkanapomat álláskereséssel töltöttem, ahogy a mait is, természetesen sikertelenül, mivel az összes étterem töküres, vendégek sehol. kivéve a gyors- és önkiszolgáló éttermeket, ahol lehet mosogatni és kuktulni, de csak többéves new york-i tapasztalattal. amink persze semmilyen munkakörbe nincsen, de néhányba már elég jól tudjuk bekamuzni. napról napra szépülnek a rezumék, a mai naptól pl. már tavaly is dolgoztam new yorkban, mert azt a várost ismerik. és egyáltalán, nincs olyan dolog, amiben igazat lehet itt mondani. most már ősz végéig maradunk, ezer helyen dolgoztunk, 3 nyelven beszélünk, minden koktélt ismerünk...
na jó van örömhír is, az ukrán segédmunkást holnapra trainingre hívták, a francia színművésznőt ma reggel azonnali munkábaállásra, és a miklósi táncoslábú is kapott lehetőséget. szóval 9ből 6 főnek valamilye van, de egyik sem holtbiztos tuti eddig, viszont éhenhalás ellen véd.

Tuesday, July 8, 2008
első nap az oviban
Ma szünnapom volt a tegnapi első tejles munkanapom után. Vasárnap kaptam időbeosztást a hétre. 2 szünnap, két műszak (10től 4ig) és 3 fincsi dupla de. tíztől éjfélig, hajnali 1ig. Na utóbbi volt tegnap.
14 óra meló, amikor pörgött jó volt, amikor nem, a két spanyolajkú busser társammal viszonylag keveset sikerült kommunikálni. Ja és kiderült persze, hogy nem az az álomfizetés van, amit először értettem. Nem óránként 8, hanem műszakonként. Bár az esti nyolc óráért azért 15-20 jár. Persze plusz a borravaló (szerencsére a hétfő amúgy elég pangó nap, ennél csak jobb lesz), de hát az élet nem fenékig tejfel, ezt a többiek kezdődő kiábrándultsága is alátámasztja. Ehhez kapcsolódik: megkérdeztem egyik busser társamat - Juant - hogy neki hány duplája van egy héten (miközben tudtam, az emberek általában 1-2vel elvannak). Hát neki 5. Ezek után fél órával még megkérdeztem - pusztán beszélgetés utáni vágyból - és hol laksz Juan? Hát Bronxban. Na sikeresen elintéztem magamnak h New Yorkban is egy pillanatra vmi budai zsúrfiúnak érezzem magam, ehh.

Sunday, July 6, 2008
na, miután pár napja írtam egy hosszú postot, amit nem ctrlcéztem, és időtúllépés miatt elveszett, most újra nekivágok. akkor még a 4 utcára lévő kórház elől kellett wifiznünk, mostmár luxuskérónkban is sugárzik az internet. ennyit bevezetőnek.
tegnap egész nap munka után kajtattunk, fárasztó volt, de kellemes, alapos városnézés. a lexinton avenue-n nézlődtem, bekémleltem egy chez le chef nevű cukrászda-kávézó ablakán. nem is akartam bemenni, olyan kicsinek tűnt, de a tulaj kinyitotta rám az ajtót, és beinvitált. nagy ősz pofaszakállas-bajszos, szakácsruhába öltözött, jókedélyű (kicsit mikulásforma) fickó volt, mondtam neki, hogy munkát keresek, mire ő, hogy hétvégente kéne neki segítség, és leültünk beszélgetni. rövid úton rá lehetett jönni az akcentusából h német származású, úgyhogy bedobtam: hát én beszélek ám németül, halló!
Oh, sehr gut!
Ja ich hab in Deutchland für ein Jahr gelebt...
Oh, welches Stadt? etcetc.
na innentől egész jól eltársalogunk, nem is gondoltam h megy még a német...főleg h ő félig angolul, vicces volt egyik mondatot így-másikat úgy.
na de abban maradtunk, hogy ha nem válik be neki a "Russin"-ja (értsd orosz női alkalmazott), akkor felhív, ill hívjam mindenképp. szó mi szó baromi szimpatikus volt az öreg.
a másik érdekes ember hazafelé a metrón akadt velem szembe, ültem ő meg fölöttem állt, és beszélgetett egy csajjal. ha láttatok már bugyuta amerikai vígjátékot, azok tipikus "nerd"-je volt. az a fajta fickó, akinek akkor is kiesik a szájából a fogszabályzó, ha nincs neki. de volt vastag keretes szemüveg, lenyalt haj, görbe hát, furcsa beszéd. félreértés ne essék, szimpatikus volt a srác, csak pont mint a filmekben, hát magamban mosolyogtam kicsit.
a harmadik durva volt, eddig nyban még nem láttam ilyen szegény hajláktalant. rögtön előző emberünk leszállta után lépett a metrókocsiba, borzasztó koszos, szakadt ruhájú, fiatal fekete lány. elkezdett beszélni, elmondta, hogyan jutott ide, alig tudtam kivenni, a kocsi túlvégében állt. viszont figyeltem a new yorkiak arcát, és azon gondolkoztam vajon többségük ebben is csak egy showt lát-e (mert ugye az elég gyakori az itteni metrón), vagy valami mélyebbet. nem sikerült kiderítenem, de a velem szemben ülő nő arcán láttam a sajnálatot meg a rémületet.
na ennyit a 3 emberről.
éééééés
ma kaptam munkát!
nagy öröm volt, délben jelentkeztem, estére vissaz is hívtak tréningre. étterem, busser job. majd még írok róla, öröm, de olllyan kemény lesz, jobb nem is belegondolni csak élvezni;)
meg Benji is írt vmit közben, inkább elolvasom azt.
eddig tehát 3 dolgozónk van (Ben, Nik, Ger).
csókolom.

breaking nothing
az első saját nicken írt posztom keretében tájékoztatom a nyájas olvasót a munkásemberek számának 200%-os emelkedéséről, bús és girbicz szakkollégák ezen az oldalon fogadják a gratulációkat. más. tegnap elinultunk a central park délikeleti csükcskétől (59th st) sétálni, aztán úgy belejöttünk, hogy meg sem álltunk hazáig (w 172th st). mindeközben a central park és az elitpuccos upper east side után, a harlem déli szélén elevickélvén sikerült tágabb kontextusba helyezni a házunk előtt minden éjjel (ma először nem) bulizó népek viselkedését. pompás környékünkön, a washington heights-on (állítólag átnevezik santo domingo heights-ra) az a módi, hogy sötétedéskor családostul kivonulnak az utcára, apuka bekapcsolja a kocsiban a labambát, kiteszik a kertiszékeket, felcsapják a sakkkészletet meg a távirányítós autót, aztán eleresztik egymás haját. ha már így hozta a szóhasználat, megjegyzem, hogy eme bulizó népek az éjjelnappali barber shopok köré tömörülnek, amiből 50 méterenként van egy. ezután felérve a lakásba és letekintve a utca népére, csak a körülöttük futkározó patkányokon kaptuk fel a fejünket.
Friday, July 4, 2008
recesszió
az újság tele van a recesszióval. hogy a starbucks bezár 600 üzletet, elbocsát 12000 embert. hogy az emberek a munka nyílt napokon sorban állnak.
and all i do is drink beer and listen to pop music. lovely, huh.
[ps ez telsejen nem igaz, ma a petrával egy rakás helyen voltunk munkát kérdezni, de a holiday miatt a menedzserek nemigen voltak otthon]

Tegnap mentünk be először Manhattanbe, Petra, Niki, Klausz meg én. Na ezt vártuk. Mert itt a környékünkön - nem rossz hely, nappal még néhány fehér embert is látni, éjjel szinte csak latinok és feketék, de ne tessék megijedni - mindenki spanyolul beszél, a bankban először minket is úgy szólítottak meg, viszonylag rendetlen, utcai árusok, olajszagú kifőzdék. Amúgy békés hely, éjjel meg mintha egy mediterrán, vagy karibi országban lennénk.
Thursday, July 3, 2008
Nem haltunk meg...
sőt. még többen is lettünk. a 4 szoba végre megtelt, lassan a szemétdombok is nőni kezdenek. úgy határoztunk átmentjük a régi épület hangulatát, és az első estén (van akinek többedik) már turkáltunk is az utcáról egy számítógépasztalt meg egy puffot vagy mit. nagy fekete gyékénykocka. jó lesz. aztán elindultunk hídnézőbe, george washington bridge, nagy, randa, érdekes. körülötte töménytelen lepradzsungel, a partra nem is sikerült átverekedni magunkat az apokalipszis utáni new yorkon. megettük az első zsírpizzát és cukorkenyeret. megtapasztaltuk, hogy a helyiek mit értenek folyosói kiülés alatt, ők nem csak a szobákat hagyják üresen, de az egész házat csak alvásra használják. kismagnó, zene, danolás. ha bea asszony (nem a gáspárné) velünk lett volna biztos átordibált volna, mi csak lehúztuk az ablakot és főttünk a levünkben.
na most már elültük a fenekünket a kerítésen, merthogy lopjuk a wifit a szomszéd kórháztól.
szevasztok

Subscribe to:
Posts (Atom)