hát így hangzott az a mondat, ami után úgy éreztem bele dobtak a mélyvízbe. hatalmas érzés volt. pont egy hete, csütörtökön voltam először tréningelni, hogy a gyönyörű hupikék ingemet feketére válthassam. bementem még szombaton kétszer - reggel,este- és szombat este meglát a főfőnök, oh "gergő nem tudtam h itt vagy, beszélni akartam veled, mikorra leszel készen?"
"voltam ekkor, meg ekkor, nagyszerűen ment, ezt-meg ezt gyakorolnám, még egy tréning kell." persze ebben a hangsúlyos valójában az volt, hogy arra a még egyre elég keményen számítottam, h gyakorolhassak.
"oké! akkor be is raklak jövő hétre...legyen csüt-péntek-szo-vas ebéd." oké legyen, ezaz, rögtön 4 shift, örültem is, nem tudtam mit várjak, de ez jól is hangzott. és kedden akkor tréningelhetek.
kicsivel később odajön a címben említett mondattal hozzám...huh
"hogyne, jó lesz, persze!"
vasárnap, ebéd...kicsi gombóc a torkomban...ezzaz...megint huh...kihívás lesz öcsi, de mélyvízben tanul meg az ember úszni...váó, dehát alig tréningeltem...mekkora mázlista vagyok...nem is, már megint ilyen faszán adtam el magam, ez tetszik...na most melyik? mind. és móka lesz a holnapi napod...
bementem első hivatalos pincérműszakomra vasárnap, nagyon jól esett ahogy a többiek fogadtak, hogy végre (a managereket puhítani kellett egy ideig), ez való neked, jó lesz, és a román meg az egyik amcsi srác tényleg őszinte örömmel nyugtázták a fejleményt, ahogy a szerb hostessasszonyság is. és mindenki nagyon segítőkész volt.
azóta volt még kettő, megyeget a dolog, remélem egyre jobban.
voltam sörözni queensben a román gyereknél, igazából boroztunk, kiváló vörösborai voltak, tanítgatott minket, hogy értékeljük, sokat ittunk, de szerencsére mégsem rúgtam be nagyon.
a fehérorosz csaj munkatársam pedig hosszú marcangolódás után eldöntötte, h mégis hazatér, nem marad kint usában, ami azért fehéroroszországgal a mérleg másik oldalán nem is olyan egyértelmű. de én is ezt a tanácsot próbáltam sugallani neki, és európai honfitársilag gratuláltam neki, annál is inkább, mert már megbeszétük, hogy meglátogatjuk egymás városát, hátha össze is jön. ez az európaiság érzés (értsd európai<->amerikai és nem magyar<->amerikai) amúgy elég erősen meghatározó volt nekem az elején, de mostanra megszoktam-szerettem itt.
ha ez a maradék péntekem-hétvégém jól megy, márpedig úgy fog, jövő héten már csak pincérkedés lesz, ami eddig biztosan pozitív változás, jobb meló, csak legyen elég jó shiftem. aztán az első esti műszakkal biztos elhagyom a fejemet is valahol majd két asztal között, dehát izgalom és úgyis belejövök.
nem tudom végül mikor megyek haza (félreértés ne essék: a később nem opció), de az új pozíció miatt (és nem szólom el magam, még azért...kopkopp) nagyon otthonosan kezdtem érezni magam, viszont mégis már a végét várom, utazni északra, és menni haza.
jó ez a város, jó ez a kaland.
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
No comments:
Post a Comment